Sziasztok!
úgy belejöttem az írásba, hogy gondoltam írok még egy postot.
Kis hazánk jelenlegi felsőoktatásának állapotáról osztanám meg veletek a véleményemet. Én a főiskola (külker)után elkezdtem dolgozni, de rögtön azonnal elkezdtem végezni kiegészítőn a Corvinuson (Társadalom-tudományi kar). Azért választottam ezt, mert ide volt egyedül esélyem felvételivel bekerülni állami, nappali tagozatra. A képzés 4 féléves, gondoltam meló mellett is majd csak elvégzem valahogy, legfeljebb tovább tart, de kreditrendszerben ez úgysem akkora para.
Mivel dolgozom teljes munkaidőben, ezért órákra járni nem nagyon tudtam. Most tartok a 7. félévnél, eddig megvan 120-ból 107 kredit és ebben a szemeszterben meglesz a többi is.
Most jön a lényeg:
Összesen nem voltam bent 40 darab órán a 7 félév alatt. A legtöbb szemináriumon nem volt katalógus és ahol volt ott is a legtöbb tanár rugalmas volt, amikor elmondtam nekik, hogy a meló miatt nem tudok bejárni (ezért köszönet nekik ezúton is).
Szerintem a 7 félév alatt összesen talán 1.000 oldal irodalmat olvastam el, azt is max. egyszer.
Az elején jót röhögtem magamban, hogy 0 efforttal és ingyen megszerzem a diplomát, egy egész (hazai viszonylatban) jó nevű egyetemen. Mostmár inkább úgy látom, hogy nagyon nagy baj, hogy engem nem rúgtak ki már réges rég az egyetemről. Mi a bánat értelme van ennek? Jójó, lehet azt mondani, hogy felnőtt ember éljen a lehetőséggel és ne azért tanuljon mert ütik, ha nem így teszi. Ezzel alapvetően egyet is értek, de korlátokat kéne szabni és az olyan linkeket, mint én nem szabadna eltűrni egy egyetemen, mert ebből én azt a következtetést vonom le, hogy itt végezni egy nagy kalap szart sem ér.
El sem merem képzelni, mi lehet a tingli-tangli noname főiskálokon, ha a Corvinuson ez a színvonal.
Persze volt egy-két jó tanár és biztos sokkal többe belebotlottam volna, ha bejárok órára, de ilyen link viszonyok között nem hiszem, hogy lehet normálisan tanítani. Az egyik idei szemináriumon egy tanár 10 percig mentegetőzött, hogy néha fel fog adni 1-1 max 10